+36205412020 info@elektrobiker.hu

Sur-ron módosítások, tippek 

Vagyunk páran ezzel úgy, hogy még ha valami gyárilag szinte tökéletes, imádunk hozzányúlni, tuningolni, pimpelni, egyedivé tenni. Összeszedtünk pár fontos, érdekes átalakítást az egyik kedvenc elektromos motorunkhoz a Sur-Ron-hoz.

Kilyukadt a belsőd?

Minden ami felfújható, az le is tud ereszteni, tartja a guminőket szerető európai rajongók közössége, így vagyunk a motor és kerékpár gumikkal is. De hogyan javíthatjuk a Sur-Ron esetében? Mivel ez nem egy sima hegyikerékpár, a kis szokásos műanyag feszítők itt kevesek lesznek, ide a enduró/cross motoroktól már ismert fém abroncskanálra lesz szükségünk. Valamint szükségünk van egy megfelelő pótbelsőre is amit behelyezünk, ha nem akarunk a ragasztással bajlódni. A gyári normál belső helyett választhatunk erősebb, vastagabb anyagú belsőt is. 

A szükséges belső méret: TR-4 700/100-19, 2.5″-től 2.75″-ig bármelyik jó lesz.

Lecserélnéd a gumiabroncsod?

A méret ugyanaz elöl és hátul: 70 / 100-19. Megpróbálhatsz nagyobb gumiabroncsot is használni, de lehet, hogy valamihez hozzáér, akkor egy kicsit meg kell “borotválnod”. Elég kevés a rendelkezésre álló helyünk.

A szükséges Külső méret: 70 / 100-19

Itt egy lista a facebook és egyéb sur-ron csoportokban mikre cserélték már ki a gumiabroncsukat:

Bridgestone M-403 (jó illeszkedés),
Pirelli Scorpion mx közép lágy 32 70 / 100-19 (jó illeszkedés)
Shinko SR241 sorozatú próbák 3.50x19-es gumiabroncs (feldörzsölődik, így egy kis igazításra szorul, lásd a képen.)

Lecserélnéd a gumiabroncsod?

A méret ugyanaz elöl és hátul: 70 / 100-19. Megpróbálhatsz nagyobb gumiabroncsot is használni, de lehet, hogy valamihez hozzáér, akkor egy kicsit meg kell “borotválnod”. Elég kevés a rendelkezésre álló helyünk.

A szükséges Külső méret: 70 / 100-19

Itt egy lista, hogy a facebook és egyéb sur-ron csoportokban mikre cserélték már ki a gumiabroncsukat:

Bridgestone M-403 (jó illeszkedés),
Pirelli Scorpion mx közép lágy 32 70 / 100-19 (jó illeszkedés)
Shinko SR241 sorozatú próbák 3.50x19-es gumiabroncs (feldörzsölődik, így egy kis igazításra szorul, lásd a képen.)

Féktárcsa és fékpofa csere

A Sur-Ron 4 dugattyús downhill típusú hidraulikus fékeihez, 203 mm-es tárcsákat használ. A féknyereg Shimano kompatibilis fékpofákat használ, a következőre kereshetünk rá: Saint M810, Saint M820 vagy ZEE M640
Használhatunk még utángyártott elemeket is, mint a Kool Stop. 

Ha szeretnéd frissíteni a teljes fékrendszert, a Shimano Zee, vagy a Shimano Saint, a Magura MT5 / MT7, vagy a Hopes, mind kompatibilis a Sur-Ronnal.

A féktárcsáknál elől a szabványos 6 csavaros felfogatást használja, így bármilyen tetszőleges féktárcsát használhatunk, mint például a Shimano Icetech vagy akár úszónyereg is mehet. Ha 203 mm-nél nagyobb tárcsát tervezel, új féknyeregre lesz szükséged. De a hátsó tárcsának más a csavar felfogatás mintája, és így a normál hegyikerékpár tárcsák nem illeszkednek hozzá. A hátsónál Sur-Ron lemezeket érdemes használni.

Sur-Ron módok közötti váltás (45 / 70 km/h)

A Light-Bee City (utcai változat) 2KW-ra és 45 km/h-ra korlátozva érkezik. Ám nem kell kétségbe esnünk, ha nagyobb teljesítményt szeretnénk elérni, hiszen ugyanaz a vas, mint a Sport változat, ami gyárilag 7 KW-os és 70 km/h-ra képes, mindkét modellt ugyanazzal a motorral és akkumulátorral szerelik gyárilag. Nincs szükségünk költséges elektromos tuning szettre, a gyár kezünkbe adja lehetőséget…

Az akkumulátor fedelet felnyitva napvilágra kerül egy dugalj amibe vezetékek futnak bele, és jól láthatóan kiáll két szabadon álló vezeték. Ezek összetéveszthetetlenül meredeznek felfelé és kérik, hogy valaki kösse már össze őket… Ezt a két fekete/zöld zsinórt mindkét végét préseld vagy forraszd össze (vagy sodord össze őket, ha nincs hozzá eszközöd) majd szigetelőszalaggal tekerd körbe, profibb felhasználók pedig használhatnak zsugorcsövet hozzá. A művelet előtt érdemes kihúzni a dugaljt az akkumulátorból és megbizonyosodni arról, hogy a motor nincs áram alatt, azaz a slusszkulcs nincs elfordítva, sőt inkább benne se legyen.

Megjegyzés: bizonyos modellek esetében (ez a gyártástól függ), már eleve összekötött zöld vezetékkel érkezik, ilyenkor pedig elég pusztán elvágni a vezetéket és kész is a “Sport” változat.

Elektromos fék szenzorok kiiktatása

Az elektromos fékezés érzékelőt, a fékkarban helyezték el. Aminek hatására a legkisebb fékezésnél is lekapcsolja a motort, ami főleg terepen néha igen zavaró lehet, ahol sokszor egy időben lassítok, miközben a nyomatékot szeretném fenntartani. 

Szerencsére ezt könnyedén orvosolhatjuk egy rövid beavatkozással. Nagyon könnyű az e-fék szenzort megtalálni a fékkaron, ez a legvékonyabb vezeték ami bele megy a karba.

  • Egy imbusz-fejű csavar rögzíti, amit kicsavarva könnyedén kihúzatjuk a vezetéket, ami a hatfejű csavaron keresztül fut át. (A)

Az alább képeken az érzékelőt láthatod ahol a karhoz csatlakozik, és a másik végét a vezetéknek, ahol a dugó fehér csatlakozóhoz csatlakozik. 

Itt láthatunk egy közeli képet arról, ahogy az érzékelő keresztül megy a csavaron. Miután eltávolítottad a vezetéket, ha akarod a lyukas csavart cseréld ki egy sima M7-es csavarra.

Következő lépés, hogy a vezeték másik felét is eltávolítsuk ez eltérő módon zajlik a kétféle modellnél! 

SPORT VÁLTOZAT:

Nyisd fel az akkumulátorfedelet, és fordítsd el a kulcsot OFF állásba, majd vedd ki az akkumulátort.

Távolítsd el a gyújtásban és az usb-ben lévő 2 csavart:

Óvatosan távolítsd el a gyújtást, hogy hozzáférj a fékekhez használt kábelköteghez. Keresd meg a vezetékeket tartalmazó fehér fejeket. Ezeket a két piros nyilakkal jelölük a képen. Húzd ki őket!

Óvatosan távolítsd el a fékvezetékeket, és készen is vagy!

 UTCAI VÁLTOZAT:

Itt a vezeték másik fele a lámpatest mögé van rejtve, hogy ehhez hozzá férj, le kell venni a 2 csavarral rögzített műszerfalat, majd a lámpa oldalán lévő felső csavart kivenni, így kibillenhet a lámpatest és ott hajtjuk végre a műtétet. Le is fotóztam nektek:

1. Lazítsd ki a villavállon lévő 2 db csavart.
(elég kilazítani, nem szükséges kitekerni teljesen)

2. Húzd le előrefelé a kijelzőt, és óvatosan engedd lelógni a saját vezetékein, hogy ne legyen útban.

3. A lámpatest mindkét oldalán vedd ki a felső csavart, hogy előre tudd billenteni a lámpafejet, ezzel hozzáférve a mögötte lévő vezetékekhez.

3. A képen látható 2 db csatlakozót széthúzva, szabadon eltávolíthatod a korábban kikötött két vezetéked. Meg is vagyunk. 🙂

Magasabb kormány?

Rengeteg jó minőségű kormányt találhatsz a piacon, ami a rendelésnél lényeges lesz, hogy a Sur-Ron befogója a 31.8 mm kormányokat fogadja. A gyári emelés (rise) 1″ azaz 25mm, ezt tudod magasabbra cserélni pl. 2″/50mm vagy extrém 3″/70mm-re.
Kedved szerint válassz megfelelő magasságút és színűt magadnak. 

 

A gázkar cseréje

Az gyárilag egy bovdenes gázkar a sur-ron elektromos motoron, olyan mint bármely kis dirt bike-on vagy pit bike-on. Kompatibilis a Honda CF50 gázkarjával például. Ha nem akarod használni a gyári Sur-Ron gázkart, akkor könnyedén beszerezhetsz egy ilyet olcsón, például az ebay-ről.

Eltávolítás

  1. Le kell húznod a markolatot, vagy levágni a kormánycsőről.
  2. Fordítsd el a kábelbeállítót az óramutató járásával megegyező irányba.
  3. Csavard ki a gázkart tartó 3 csavart, távolítsd el a cső- és kábelvezetőt teljesen.
  4. Távolítsd el a kábelt a gázkarról.
  5. Szereld be az új gázkart.
  6. Állítsd be megfelelő szöget.
  7. Rakjál fel egy új markolatot vagy a régit.


Markolat csere, elforgás megakadályozása

A gyári markolatok 7/8 hüvelykes (22,2 mm) markolatok. Ha leszeretnéd cserélni akkor ehhez a mérethez érdemes választanod az új markolatot.  Az alábbi videóban megnézheted, hogy valaki hogyan is cseréli le, illetve hogyan használ egy olyan biztonsági rögzítést, ami megakadályozza a markolat elforgását a gázkarnál.

A hátsó ütés beállítása

A hátsó rugóstag hasonló elven működik mint az első, visszapattanási és kompressziós beállítással rendelkezik. Ezek beállításához is találhatóak táblázatok a neten, ahol a pilóta súlyához és vezetési stílusához mérten lehet pontosan beállítani ezeket az értékeket.

Ami az első villától eltér, az a rugó előfeszítés beállítása, ezt fogjuk itt megnézni:

A Sur-Ron valószínűleg a lehető legkönnyebbre állítják be gyárilag, ezért fontos a hátsó rugó ellenőrzése használat előtt.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a rugót most jól húzzuk meg, a túl sok előfeszítés keményíti a rugót, túl sok erőt igényel a rugózáshoz. Ha túlságosan nehezek vagyunk a rugónak (pl. csak rajta ülésnél, több mint 35%-ot  benyomódik), vagy ha a szegélyről leugrásnál felütődik a villa akkor ideje beállítani, vagy akár még erősebbet beszerezni.

Emeld fel a hátsó kereket, és ültesd fel motorod egy dobozra a közepén a motor alatt, ezzel az alátámasztással megszüntetjük a nyomást a hátsó rugós tagon, könnyebb lesz állítani. Fogd meg a rugót, ha el tudod mozgatni a feszítő anyát a puszta kézzel, akkor túl laza, de ha a csak a rugót magát tudod elfordítani az valószínűleg rendben van.

Ha csak az fél fordulatot vagy max egy teljes fordulatot kell húznod, akkor barbár módszerrel is megteheted, és egy nagy, lapos fejű csavarhúzó és kalapáccsal segítségével, gyengéden csak, hiszen nem akarjuk szétcsapni a zár gyűrűt. A megfelelő beállításnál a teljes rugóút 20% -ának kell lennie a benyomódásnak a motorra ülve.

Ha többet kell állítani, egy fordulatnál, akkor talán a legjobb módszer, ha kivesszük a hátsó rugóstagot, és megfelelő szerszámmal állítjuk a csavart.

 Hátsó rugóstag állítása/cseréje

Az első villa beállítása

A Sur-Ron alapvető mountainbike típusú, méretű villákat használ, így könnyedén cserélhető bármilyen ismert márkára (fox, rock-shox, stb.)

Az egyik villaszár lehet fémrugós vagy légrugós modelltől függően (FastAce, RST Killah, DNM USD-8S., stb.)

Ha a villád Air/levegős típusú, akkor be kell szerezned egy teleszkóp-pumpát (a Decathlonban kb 8500,-), ezzel tudod állítani a keménységét, hogy megfelelő keménységet kapjon, keress rá a villád táblázatára a neten, hogy lásd mennyire kell fújnod a te súlyodhoz.
Ha ez egy rugós típusú villa, akkor az rugót kell állítani a villán lévő tekerővel. A rugós és a levegős villának is van egyaránt előnye és hátránya, de mindkettő tud hatékonyan működni.

A másik villaszárban a csillapítás van, minden villán alapból van egy kompressziós szabályozó és egy visszapattanó szabályozó.

Tömörítés/Kompresszió: azt az erőt szabályozza, amelyen a becsúszószár mozgását lassítja. A kompressziós csillapítást, általában olajjal érjük el. Ez az olaj egy kompressziós körön kering, és az áramlás korlátozásával a összenyomódás keményebbé válik, és sokszor teljesen zárható/lockolható is.

Tehát alapvetően minél jobban betekered a gombot, annál nehezebb lesz a villát összenyomni. Végül használhatod a villa zárását/lockolását, hogy megakadályozd a villa rugózását pl. De választhatod a teljes kitekerését is így egy puha kényelmes rugózásod lesz.

Csillapítás: A  csillapítás(rebound) szabályozza azt a sebességet, amellyel benyomott villád finoman visszaáll, vagy visszapattan az összenyomott állapotából és visszatér eredeti helyzetébe..

Tehát a visszapattanás ellentétes a tömörítéssel, a túl lassúnál a villának nincs ideje, hogy helyreálljon a következő igénybevételhez, és ha ez elkezd halmozódni, majd végül nem lesz több rugó utunk. Ha túl gyorsan jön vissza, pattan, és akkor elveszti a tapadását a kerék.

Mi az ideális beállítás? Meg kell találnod a sajátod: súlyod, sebesség, stílus és a terep viszonyok ez mind szerepet fog játszani ebben. Fontos megjegyezni, hogy a szuszpenzió célja a tapadás maximalizálása a keréken; ezt úgy teszi, hogy a gumid minél inkább a talajon tartja.

Vannak akik elkezdik a közepén, míg mások azt mondják, hogy 0-tól indulnak, mindkettő jó, a lényeg, hogy ha időt szánsz rá, meghálálja.

Ülés levétele

Szerszámok amire szükséged lesz

Egy opció, a műanyag szegecsek eltávolításához.

Ilyen amikor eltávolítottad a szegecseket.

Ilyen a műanyag szegecs amit kiszedtél.

Amint kiszeded az összes szegecset, a műanyag fedél leesik. Ezután szét kell húzni a féklámpát. Mindössze 4 csavar tartja az ülést. A hátsó sárvédőhöz jutva előre kell tolni a motor eleje felé, hogy elengedjen. Ezután az ülés levehető.

Ne felejtsd el a sárvédőt visszaszerelésnél is helyére tolni, valamint a szegecsek előtt vissza tenni a helyére.