+36203115151 info@elektrobiker.hu

Az ElektroBiker a Tiszta Energiák a Földért és az Emberért! Kft. üzletága

A cégünk neve nem csak egy jól hangzó szlogen, hanem az alapelvünk és hitvallásunk is egyben, amit 2019-ben Üzleti Etikai díjjal is elismertek. Küldetésünknek tartjuk, hogy minél többen nyerhessenek áramot a Napból, ami hosszútávú, környezetbarát és fenntartható megoldás mindannyiunk számára. Több mint 10 év és 2000 telepítés tapasztalatával a hátunk mögött várjuk jelentkezését, legyen szó pár darabos háztartási méretű rendszerről vagy több ezer darabos naperőműről.

Cégünk 2009 júliusában alakult három fővel egy Király utcai lakásban, minimális tőkével a jelenlegi tulajdonosokkal. Akkoriban kezdett Magyarországon elindulni a napelemes lakossági piac, elhárultak az akadályok a rendszerek hálózatra kapcsolása útjából, kezdett rendeződni ennek az ügyintézése, az embereket pedig érdekelte az új technológia.

A cég alapításakor még szándékunkban állt többféle megújuló energiás technológiával foglalkozni, de mivel a napelemes üzletághoz értettünk legjobban és folyamatosan egyre több munkánk volt, soha nem volt időnk mással foglalkozni, örültünk, hogy menedzselni tudtuk a gyors növekedésünket. Később már tudatos döntés eredménye lett, hogy megmaradtunk a „kaptafánknál”, azt csináltuk és tökéletesítettük, amiben már addig is jók voltunk. Így ma is a napelemes technológia az amivel foglalkozunk, de annak minden területével nagyon alaposan.

Tíz évvel később, 2019-ben a Tiszta Energiák Kft. elért abba a fejlődési fázisba, hogy új üzletág indítására is lehetőségünk adódott. A napelemek mellett számunkra testhezálló területnek bizonyult az e-mobilitás. Ezen belül ElektroBiker márkanév alatt a minőségi elektromos motorokkal és elektromos rollerekkel kezdtünk foglalkozni, melyeket felhasználói oldalról már jól ismertünk.
(Bővebben…)

Az ElektroBiker csapata kétkerekű rajongókból áll. A motor és a kerékpár mindig jelen volt az életünkben, legújabb mániák az e-MTB és az elektromos motorok lettek.
Ezen járművekkel egy időben végre eljött az a pillanat, mikor a hobby és a munka összeért! A napelemek mellé adta magát az e-mobilitás. Ezen belül az elektromos motorok azok, amik a legjobban érdekeltek minket.
A fogyasztói oldalról remekül ismertük ezt a piacot, úgyhogy nekifogtunk!
Az üzletpolitikánk ugyanaz, mint ami a napelemeknél már naggyá tett minket: nem akarunk a legolcsóbbak lenni, de a mi termékeink csak minőségiek lehetnek, nem okozhatunk csalódást a vevőinknek.

Saját tapasztalataink vannak minden termékünkkel kapcsolatban, mivel mi is ezeket használjuk. Így már mi felfedezzük az esetleges problémákat, javítanivalókat, ezért mindig tudjuk a megoldást is.

Monitorozzuk a piacot világszerte, hogy tudjuk, milyen új termékek és kiegészítők jelennek meg. Leellenőrizzük a minőséget és ha jónak találjuk, igyekszünk eljutni a gyártóhoz. Megnézzük a gyártást és ha mindezeket jónak találjuk, próbálunk megegyezni a forgalmazásról. Így relatíve lassan bővül a portfóliónk, de csak a legjobb motorokat dobjuk itthon piacra.

Nemcsak e-motorok kereskedelmével foglalkozunk, hanem össze is szeretnénk hozni a hasonló érdeklődésű embereket. Ezért jelen vagyunk a kapcsolódó témájú eseményeken, sőt, szervezünk is ilyeneket.