+36203115151 info@elektrobiker.hu

Kína Kanton tartományában tartott Extrém motor kihíváson remekül szerepelt a Sur-Ron elektromos motor. Együtt indult benzines társaival, és szó szerint keményen állta a sarat. Az időjárás sem volt kegyes a versenyhez, mert a második szakaszban rájuk szakadt az ég, így a harmadik szakaszra már megduzzadtak a patakok, és sok helyen a versenyzők kénytelenek voltak a vízzel együtt a folyó mederben haladni. Az extrémebb szakaszokon pedig még a gyalogos haladás is nehézkesé vált, itt volt ahol mászni, vagy éppen alá ereszkedni kellett  motorok nélkül, amit ilyenkor úgy emeltek fel, vagy éppen eresztettek utánuk. Mindenesetre a Sur-Ron light bee elektromos motor minden próbát kiállt és az indított Sur-Ron motorokból egynek sem kellett feladnia a versenyt a mostoha körülmények miatt!

Elmondhatjuk a Sur-Ron ismét jelesre vizsgázott!